Egy hete épp a málnást próbáltam rendbeszedni abban a kora nyári melegben, és megláttam egy 6 fős csapatot arcpirító pozícióban. 4 házas éticsiga, és két verőköltő bodobács. Hol máshol, mint a kerti izsóp bokor alatt élték meg a bizsergető tavaszi szerelmet. Még jó, hogy megmetszettem korábban. A porta több pontján van egy-egy tő izsóp a méheknek, olyan, mint a maratoni futóknak a frissítő pont. Rohadt sokáig virágzik, növényantitálentumok levendulának hiszik. Ami nem véletlen, hasonlóan terebélyes, félfás bokor, liláskékes, illatos virággal. 

A málnásom ezen része egyáltalán nem szokványos, egy hagyományos kertművelésben hívő bizonyára a fejét fogná, és gondolná magában, hogy elvarázsolt, hippi, lustakertész, füvesasszony vagyok. Igaza is lenne, bár az asszony szót nagyon szoknom kell még, főleg, így 40 évesen. 

De nekem így tetszik a kert, és úgy fest, nagyon is működik, sőt, egyre több lakó mutatja meg magát, akik tökéletesen illeszkednek az általam kialakított természetközeli kertembe. Megvan az a hőn áhított egyensúly, amikor éppen annyi kártevő van, amennyien rájuk vadásznak. Hiszen ha minden kártevőt kiirtanék, nem lennének ragadozók! Odalenne az egyensúly. Ha minden levéltetűt kinyírok, mi a fenét ennének a katicák?

A porta ezen, heves légyottnak használt részén van a legtöbb, és legrégebbi málnásom. Van itt a hűvösebb sarokban egy hatalmas, tüske nélküli szeder, aki folyton szomszédolna, valamint egy fehér muskotályos szőlő, és két bokor aranyribiszke. Ősszel mindig nő egy részén valamilyen barna, jókora gombacsapat. Meg rengeteg ragadós galaj. Amit nem én vetettem. Tényleg. Mint ahogyan a fagyalhoz sincs semmi közöm, pedig már ember magasságú, és van egy egyelőre ismeretlen facsemete is. Tuti a madarak hozták, ki más?

Aztán van egy ágyás, ahova minden évben mást vetek, idén sárgarépa és hagyma páros került, valamint egy sor mángold, amíg a macskák át nem rendezték. Vagy Rumli. Sosem vallanak egymás ellen. A kerítés tövében vetettem a cukrotborsót, tudjátok, amit a hüvelyével együtt lehet enni. De itt lakik egy hosszabb sor borsmenta, egy terjeszkedő majoranna, és az ominózus izsópbokor, ja meg néhány, a kerítés túloldaláról àtkúszott aranymálna. 

Az éticsigárol is sok a tévhit. Az invazív csupasz csigával sajnos sokszor egy lapon említik. Pedig óriási különbség van köztük. Abba már nem is megyek bele, hogy vannak hazai, ökológiai szempontból hasznos csupasz csigák is. Legfontosabb, hogy házas barátunk őshonos, védett, és leginkább elhalt növényi maradványokat eszik, tulajdonképpen egy mozgó komposztáló. Ha nem talál, akkor kezdi meg az élő növényt, jóval lassabban szaporodik, és lassabban is közlekedik. Ezzel ellentétben a legnagyobb károkat okozó spanyol/feketefejű/malac csupasz csiga akik mind behurcolt inváziós kártevők brutális pusztításra képesek, minden zöldet lerágnak. És a legjobb, hogy az éticsiga beszáll a csupasz csigák elleni küzdelembe, nemes egyszerűségében megeszi a köcsög csiga tojásait. Hát nem fantasztikus?