A beszerzett 7 fajta mini sütőtökből 6 kelt ki. Banális hibát követtem el sajnos. Nem számoltam a zavaró tényezőkkel. Poirot két gyanúsítottat találna a kis szürke agysejtjeivel, de a nyomok hamar eltűntek, így nem derült ki soha sem, ki tüntette el az elvetett magokat. Na de idén! Hiába a helybevetés ezer és egy előnye, ezen a portán túlontúl kockázatos. Nincs az a védő intézkedés, ami megóvnà a magokat. Így a buttercup fajtát idén újrapróbálom, ugyanis ez nem kelt ki, amit elsőre vetettem. Pedig ezt vártam a legjobban, mert ennek van a leghippisebb külseje, ugyanis kalapja van! A table queen-ből is csak egy kelt ki, vélhetően sorozatos bűntett áldozata lett. És az az egy tő is egyetlen termést hozott, és mit gondoltok, a 6-ból melyik ízlett a legjobban? Természetesen a table queen. Zamatos, a leglisztesebb húsú mind közül. Szerintem. Nemrég ismertem meg a jelentését, miután megsült a tök, olyan állaga lesz, mint a krumplinak. A pézsmatökök esetében sül szálasra a tök, és nem is lehet bőrösre sütni. Egyesek ezt nem kedvelik. Na, azoknak nagyon ajánlom a table queen-t. Kár, hogy nincs egyik fajtának sem magyar megnevezése még. Talán egyszer. A külseje különben igazán szokatlan, egészen sötétzöld, mélyen barázdált, a súlya az 1 kilót kicsivel meghaladja.

Valamivel nehezebb felvágni, mint a többi minitököt, viszont meg sem közelíti egy nagydobosi szeletelését. A termesztése pont olyan, mint bármelyik sütőtökfajtának. A helybevetés helyett nálam csakis a palántázás jöhet szóba. És azt is megtapasztaltam, hogy a forró nyár miatt nem lehet elég korán elvetni a tököt. Muszáj, hogy erős, minimum méteres növény legyen, mire jön a nyár. A mini sütőtöknek óriási előnye, hogy nem helyigényes! Míg egy nagydobosinak sok-sok m2-re van szüksége, addig a mini sütőtököt bármilyen támrendszerre is fel lehet futtatni, hiszen a termései kicsik, simán elbírja a levegőben is. Igazán dekoratív is, ahogy a kis cuki, zöld, fehér, vagy sárga ezer árnyalatában pompázó tököcskék lógnak a lugason.
 
Konyhai felhasználásában még nincs túl sok tapasztalatom, mert sajnos csak egy példánnyal tudtam kísérletezni. Az íze a legjobb mind közül. Tömény sütőtök íz, enyhén édes, zamatos, sűrű masszává sült. Csak simán megsütöttem, szerintem ezt a tököt így is érdemes fogyasztani, önmagában, minden nélkül. A héja viszonylag vastag, leírás szerint ehető, de én nem tudtam megenni, túl szárazra sült. Már csak egy jó magyar név kéne 🙂