Csakhogy ne mondjátok, hogy miért mindig fura, szokatlan kajákról írok receptet. Nos, azért, mert a hagyományos, magyaros ételeknek minden házban megvan a maga receptje. Ezeken senki nem változtat, mert évek/évtizedek óta ugyanúgy főzik, ami bevált, a család íze szerint való. Olyannyira, hogy ölre menő vitákba képesek bonyolódni, ha a hogyan is kell a lecsót csinálni témához érnek el. Én a békére szavazva nem osztok meg szívesen hagyományos recepteket, de most ez kikívánkozik. Egyrészt mert szép narancssárga, ebben a szürkésfehér januárban, másrészt mert macskáknak tartottam belőle főzőkurzust. Természetesen a konyhán kívül vettek részt a workshopon, ők nem bejáratosak a házba. Tudom, máglyára velem! Igazából minden főzésemen részt vesznek, csak a katalógus marad el mindig, így fogalmam sincs, hogy melyikük tudja már elkészíteni a bemutatottokat. Így a konyhaablakomban soha nem muskátli van, mint egy rendes parasztházban szokás, hanem másféle ablakdísz. Szó se róla, próbáltam én szépséges virágzó virágokat rakni, de folyton beleültek a feketék. Így hát változó összetételben, de mindig van nézőközönség 1-3 fő, a konyhaablak külső párkányán ücsörögve, befelé nézve ránk, figyelve az eseményeket. A legjobb, amikor már tök sötét van kint, akkor csak érezni szoktam, hogy valaki néz, csak látni nem látom. Aztán az ablakot szugerálva meglátom a zöldessárga szempárokat, ahogy engem figyelnek. A testüknek a leghalványabb sziluettje sem látszik. Csak eleinte volt ijesztő. 

Főleg azokhoz szólnék első körben, akik eddig kidobták a szalonnabőrt. Ugyanis remek alaplé főzhető belőle, pár babérlevéllel, egy kis fej vöröshagymával. Így indítok, ha krumplilevest akarok főzni, mindig csak kicsit, pár adagot. Újdonsült kedvenc főzővideós csajszi a tészta főzővizébe rakja bele, ami szintén fenomenális ötlet. Amíg izzadnak a kis lábasban, addig meghámozok két darab nagyobbacska krumplit, kockára vágom, török kevéske borsot, és felvágom a kolbászkát. Hát igen, azt kell, ami a kedvencetek, mert a szent krumplileves lelke a jóféle, ízletes kolbász. Nekünk évek óta a sok-sok kísérlet ellenére még mindig az egyik nyíregyházi hentesüzletben, az Ilecskó féle, sajátjukként készített csemege, füstölt száraz kolbi jött be. Mindig ugyanolyan finom, már legalább 20 éve. A levesbe csak a végén rakom bele, előbb a krumplit és borsot, sót kell a már készülő alaplébe belerakni. Közepes fokozaton szoktam főzni fedő alatt, közben a habarást is előkészítem, mondjuk ez nem teljesen igaz, mert a lisztet kihagyom, szóval csak kikeverem a tejfölt egy teáskanál őrölt pirospaprikával, ami ekkora mennyiségnél nagyjából két deci, és ha megfőtt a krumpli, akkor kis ide-oda kevergetéssel váltott öntögetéssel bíztatom magamat, hogy nem, nem lesznek csomók, aztán de, lesznek. Szóval ki tudja, mi lenne, ha csak úgy beleraknám. Sosem mertem még kipróbálni, azt hiszem, nem szeretem a veszélyt. 
Miután rottyant egyet, akkor mehet bele az ízlés szerinti mennyiségben a kolbász, és ilyenkor én már el is zárom. Nem szeretem, ha megfő a kolbász, elég, ha csak átmelegszik. A végén, a tálalásnál azért mégiscsak lehet kicsit flancolni, valami zölddel, apróra vágott petrezselyem vagy snidlinggel, esetleg kaporral meg lehet adni a módját. És még szemet gyönyörködtető is lesz egy egyszerű, de nagyszerű, szívet melengető krumplileves!

https://www.facebook.com/photo?fbid=122114615042671711&set=a.122104071368671711