A gyerek imádja a szendvicset. Mint Joey a Jóbarátokból. Ezer verzióban készült már, én igyekeztem mindig lefényképezni, hogy legyen mihez nyúlni, ha előjön a mit szeretnél enni kérdésre a “Nem tudom.” “Valamit.” válaszok. Ismerős, nem igaz?
A kenyér többnyire vékony, teljes kiőrlésű szendvicskenyér, sajnos ritkán eszi meg a vadkovászos csodát, amit Mikivel imádunk. Mondjuk azért is lehet ez, mert nem tudom igazán vékonyra szeletelni. Legalábbis eddig még nem sikerült. Pofon egyszerű szendók jönnek most, szám szerint 6 féle, természetesen túl a klasszik szalámis-sajtoson, melegen ajánlom fényevő gyerekeknek próbára, hátha.
1. Tonhalas: majonézzel megkeni az egyik szeletet, karikázok rá kapribogyót (vagy savanyú ubit), a másik szeletre szétmorzsolja a lecsöpögtetett tonhalkonzervet, majd összeborítja a gyerek.
2. Tükörtojásos: egy pogácsaszaggatóval kivágom kör alakban a kenyér közepét, serpenyőbe teszem, ütök bele egy tojást, és lágyra sütöm. A kivágott karikákból mogyorókrémes szendvics lesz. A tetejére snidling mellett mindig szór a gyerek a saját kis fűszerkeverékéből, amiben most zöldbors és szerecsendióvirág van. Tudom, hogy ez már-már hihetetlen, de a sztori az az, hogy ahonnan beszerzem a fűszereket, megláttam egy füstsó nevű terméket. Mikor megérkezett, hááát, nem a várt íz lett, sőt, sajnos füstaroma van benne, amivel olyan nagy baj nem is lenne, de nem igazán érződik a füst íz. Különben marha nehéz természetesen füstölt és átütően füstös ízű fűszerekre rátalálni. Azt hiszem ideje lesz végre beüzemelnem a portánkon lévő füstölőt, amit szégyenszemre még soha nem használtunk.
Viszont a gyerek odavan ezért a keverékért, elolvasva az összetevőket a füstaroma és só mellett van benne paprika, koriander, szerecsendió. Utóbbit sokáig kellett gyakorolni, mert folyton “szerencsedió”-ként hangzott. És feltette azt a kérdést, amit úúúúúgy imádok, “Anya, milyen az a szerecsendió?” El nem tudjátok képzelni, mennyire odavagyok a fűszerekért, és mennyit bírok róluk beszélni, azonnal bemutattam hát a fűszerkészletem két tagját, a szerecsendiót és a szerecsendió virágot. A litánia után kitalálta a gyerek, hogy ő bizony csinál egy saját keveréket, mert nagyon megtetszett neki a zöldbors is. Így a kávédarálóba kb. fele-fele arányba ledarálta a szerecsendió virággal. Mindenre is szór belőle. Tippelni se tudnék, mi lesz a következő kreálmány, de nagyon-nagyon kíváncsi vagyok!
3. Banános: mogyoróvaj, banánkarika, színes szórócukor. Nos, itt nem a közismert Nutellára gondolok, mint mogyorókrémre, hanem arra a mogyoróvajra, amiben csak mogyoró van, nincs se kakaó, se cukor. Amerikai filmekben gyakran látni, amikor reggelire készítenek mogyoróvajas-lekváros szendvicset. Én próbáltam áfonyalekvárral, nekem nagyon bejön. Mint a tűzön sütött mályvacukor. Mindkettőt baromságnak gondoltam igen sokáig, de pár éve megláttam az Aldiban (itt jegyezném meg, hogy a közzétett receptjeimhez a hozzávalók jelentős része beszerezhető ebben a multiban) BBQ Marshmallow nevű termék, és egy gyerekbulihoz megvettem. Aki szereti a karamellát hozzám hasonlóan, annak a mályvacukor nagyon be fog jönni. Elsőre tuti füstölve szénné ég, de másodjára ráérzünk, és éppen csak barnára körbe lehet pirítani, a végeredmény kívül ropogós, belül lágy, enyhén füstös finomság lesz. Mondjuk kifejezetten édes és tömény, így elég belőle 1-2 darab. Szabadtűz hiányában megoldható gáztűzhelyen is a lángon, vagy ha ilyenünk nincs, akkor szakácsfáklyával. Így csináltuk egy alkalommal a sütivásárra is, amikor a tábortűz muffint egy mini nyársra szúrt mályvcukorral díszítettünk.
4. A legújabb “szendvics”, amit imád a gyerek, az a mogyorókrémes kenyér, ami nem a klasszik lapos forma, hanem mini rolók. Nemrég kaptam ajándékba Tramezzino olasz kenyeret, ami lapos, vékonyra szelt búzakenyér, a különlegessége abban rejlik, hogy téglalap alakú, héj nélküli és A/4-es lap fele méretében. Fantasztikus, emeletes szendvicseket lehet vele gyártani, és gusztusosan háromszög alakra lehet őket vágni. Isteni benne minden nagy klasszikus, főleg a majonéz és főtt tojás kombó, a tonhal, és hát a gyereknek a mogyorókrém.
5. Avokádós: olívaolajon, serpenyőben megpirítok két szeletet a kedvenc vadkovászos kenyeremből, még melegen bedörzsölöm fokhagymával. Egyik szeletre füstölt hal, és szeletelt avokádó, másik szeletre kikevert joghurt (só, citromlé, szezámmagpaszta /tahini/). Majd megszórom szezámmaggal és kaporral.
6. Raptor szendó: bagettet kettévágok, kiszedek egy keveset a belsejéből. Megkenem fokhagymás tejföllel, nem sajnálom, erre vékonyra szelt lilahagymát teszek. Bolognai raguval bőven megpakolom,  és betolom az előmelegített sütőbe. Amikor már jól átforrósodott, de még nem pirul a bagett széle, megszórom sajttal. 220 °C, grillen megpirítom a sajtot.
 

Hú, de éhes lettem…