„Mi ez a jó illat???”

Az egyik legutálatosabb konyhai művelet szerintem a fokhagymapucolás. Tekintve, hogy mennyire imádom, és mennyit használok belőle, még inkább az egyik legunalmasabb, és legkevésbé kreatívabb folyamat. Persze csak annak, aki szereti a fokhagymát, mert nem mindenki rajongója. Na most ezen a nyáron úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és felülvizsgálom a fokhagymapucolással való viszonyomat. Legnagyobb meglepetésemre a marketplace-n árulnak/árultak tiszított fokhagymát! Ti tudtátok? Ha igen, miért nem mondtátok eddig? Két eladónak is írtam, így végül beszereztem 3-3 kiló tisztított fokhagymát. Hogy volt-e a kertemben? Öööö, igen, kevésnek bizonyult. De arra jó volt, hogy a családom férfitagjaival pucoltattam meg, gondolom mondonom se kell, hogy mennyire örültek 😀 Cirka 2 óra alatt lett meg nettó 34 dkg fokhagymagerezd. 

És mivel idén beszereztem egy baromi régóta áhított konyhai aprító gépet, kinek becses neve Kicsike, így nagyjából 5 perc alatt lett 3 kiló aprított fokhagyma. Befőttes üvegekbe raktam, felöntöttem olívaolajjal, a felét besóztam. A hűtőben tárolva annyira, de annyira egyszerű elővenni főzés közben, hogy nem is értem, hogy a viharba nem jutott előbb ez eszembe. 

Persze nem álltam meg itt, és aki számolt, az rájöhetett, hogy kimaradt a másik 3 kiló fokhagyma. Hogy abból mi készült? Nos, mai szóval élve: konfitált fokhagyma. Lehet, hogy puccosan hangzik, de valójában ez egy elég régi eljárás, gyakorlatilag hosszan, több órán át, viszonylag alacsony hőfokon, 100°C körüli sütés zsírban, vagy bármilyen zsiradékban. A hűtő előtti időkben ez egy megszokott tartósítási eljárás volt, manapság pedig reneszánszát éli. Nos, én zsír helyett olívaolajat használtam, és 1 kiló fokhagymához adtam három friss rozmaringágat, és így sült két edényben a sütőbe betéve. A másikban semmit nem adtam hozzá a két kiló fokhagymához.

Hogy milyen íze lett? Teljesen új dimenzióba emelte a fokhagymát.  Az olaj átütően fokhagymás lett, a gerezdek szépen egyben maradtak, és vajpuhák, a pirítósra rá lehet kenni, amit imádok, forró teával, fokhagymás-vajas pirítóst bármikor tudok enni. Mondjuk én nem szeretem a klasszik kenyérpirítóval készült pirítóst, mert nekem, az én ízlésemnek nagyon száraz lesz a végeredmény. Én serpenyőben szeretem megpirítani a kenyeret úgy, hogy belül még puha maradjon. Azt a mátészalkai vadkovászos remekművet. Aztán bedörzsölni fokhagymával mind a két oldalát, amitől bejárja az egész konyhát az isteni fokhagyma illat, vagy a munkahelyi teakonyhában hirtelen minden arra járó kollega és kollegina megkérdezi: “Mi ez a jó illat?” Majd rákenni azt az igazi teavajat, ami szinte azonnal ráolvad, és egy forró, citromos teával pazar reggeli. Vagy uzsonna, vagy vacsora, én bármikor szívesen megeszem. Nos, ez az egyszerű étel a sült fokhagymával gourmet fogássá válik, amikor is a csípős íz teljesen eltűnik, és a helyébe édeskés, telt fokhagyma íz lép. Nem álltam meg a pirítósnál, rákentem már a házi naan kenyeremre, szendvicsbe, mártogatós szószba, omlettbe keverve, héjában sült krumplira, egyszóval bármire, amihez illik a fokhagyma. Egyáltalán, mihez nem illik?