A város szélére költözésünkkel nemcsak egy óriási kert tulajdonosaivá váltunk, hanem 5 diófáé is. Ebből 4 óriási, több évtizedes korú, 1 fiatalka, pár éves fácska. Ez az ötös szám úgy tűnik, kísér minket. Ugyanis 5 fekete macskánk is lett azóta. Első diószedés emlékezetesre sikeredett, mert tudatlanként levittem egy nagyobb vesszőkosarat a kertbe, fogalmam sem volt, hogy kevés lesz. Mikor már másodjára is megtelt, és még csak egy fa negyedénél jártam, vödrökre és raschelzsákokra váltottam. Első évben 11 zsák dió lett, cirka 200 kg. És csak álltam ott, és fogalmam sem volt, most mégis mit is kéne vele csinálni. Szárítani. Kiterítve? Ekkora mennyiséget hol? Hogyan védjem meg a rágcsálótól? De tiszta sáros, mossam meg? Meddig kell szárítani? Mikor lehet törni? Mivel? Mibe? Aztán diót dióval eszünk? Hogyan lehet tárolni a tisztított diót? Ezernyi kérdésemre választ a neten kerestem, de mindenféle ellentmondásra találtam csak. Aztán megtaláltam a dió ”bibliáját” Orosz Péter tollából. A dióskönyv. Minden benne van, amit a dióról tudni lehet, és még annál is több. Mindent, amit tudok a dióról, ebből a könyvből és tapasztalatból tudom. Az első pucolás is igazán emlékezetesre sikeredett, sokkal egyszerűbbnek hittem 😀 És én is azok közé tartoztam, akik a piacon mindig sopánkodnak a dió árának láttán. Hát, az első kiló megpucolása után még keveselltem is 😀
Először kalapáccsal próbálkoztam. Több sebből vérzik ez a módszer szó szerint vagy az ujjam bánta, vagy a dió nyomódott össze, vagy elgurult a dió a világból, miután ráütöttem. Végül a mozsártörő vált be évekig és egy nagyobb vágódeszka, amin óvatosan megtörtem a diót, és ráraktam egy vastag falú tálcára, ha megtelt, akkor leültem egy film elé, és kis késsel szedegettem ki az értékes belet a héjból. 3 óra alatt lett meg 1 kiló 1. osztályú dióbél. Ami ép, világos, maximum fél/negyed. 3 éve a kúp alakú törőt használom.
Az első négy évben nagyjából ugyanennyi termett, vaterán lett mindnek budapesti és dunántúli gazdája, ugyanakkor sokkal többre lett volna igény. Aztán a vevők visszajártak, már hirdetnem sem kellett. A dióburok fúrólégy sajnos minket is elért, valamint a szeszélyes tavasz sem igazán tesz jót a diónak, két éve júniusban a cseresznye nagyságú zölddió hullott le teljesen, ami a hideg májusnak volt köszönhető, megfázott a kötés, és a növekedő súlyú diócskát a szár nem bírta tartani. Na, ezt se magamtól tudom, hanem a diótermesztős csoportban írták a hozzáértők.
Idén nagy reményekkel vártam a diószezont (is), de a nagy diómentő terveimet, a fúrólégy elleni hadműveletet sajnos nem tudtam egyéb elfoglaltság miatt megvalósítani. Így egy szem nem sok, annyi ép diót nem tudtam összeszedni az 5 fa alól. Végtelen szomorúság. Ugyanakkor van jó oldala is, mert az a rengeteg meló, amivel jár a diószedés-diószárítás-diópucolás, felválthatja az blogírás-weboldalkészítés. Untig elcsépelt “jótanács” most pont ide illik, (amúgy utálatos egy mondat) “Nézd a jó oldalát!”
Még szerencse, hogy tavaly tudtunk csinálni zölddiópálinkát 😀 Nátha ellenes szerként, kvázi gyógyszerként használjuk, bár a barátaink körében is nagy népszerűségnek örvend. Azt csak nagyon halkan és zárójelben jegyezném meg, hogy bármilyen kerítésszaggató, akár többféle pálinkát feljavít a zölddió, remek ízű, IHATÓ, tetszés szerint még extrán ízesíthető “pálinka” lesz. A titok, hogy még időben kell leszedni a zölddiót, vagyis el kell csípni azt az időpontot, amikor már elég nagyok a diók, de még át lehet őket vágni késsel könnyedén. Ugyanis ha már csontosodni kezd a belseje, nem lesz könnyű dolgunk. Ahogyan én szoktam: 5 literes befőttes üvegbe a megmosott és kettévágott (én nem áztatom, nem szurkálom meg) zölddiókat beleteszem kb. ¾ részéig. Aztán teleöntöm a rendelkezésre álló pálinkával. Folpackkal lezárom, és a verandán várja az októbert. A lényeg, hogy érje fény. Aztán október környékén, már nem azért ekkor, mert a recept írja, hanem mert ekkor jut eszembe 😀 előszedem a teljesen feketére változott nedűt, leszűröm. Aztán mézzel megízesítem a páleszt.
A kezdeti kérdésekre a tapasztalat is megadta a választ:
a felszedett diót raschelzsákokban fellógatva érdemes szárítani, úgy, hogy a rágcsálók ne férjenek hozzá, a legjobb a padláson a gerendára akasztva
kb. 1 hónap után már lehet pucolni, persze hamarabb is nekikezdhetünk, de akkor hosszabban kell utószárítani, ugyanis a megtisztított diót kiterítve legalább szobahőmérsékleten kell szárítani néhány hetet
a legjobb tárolási mód a fagyasztó. Ha nincs ekkora kapacitásunk, akkor elég, ha 1-2 napot tölt fagyasztóban a dióbél, így az esetleges molylepke peték elpusztulnak, aztán sötét helyen, vagy fémdobozban hűvös helyen hónapokig eláll, a lényeg a fénytől védett hely, az olajtartalmára tekintettel, ugyanis a fénytől avasodik meg. Már kísérletképpen darált diót is tároltam így több hónapig a spájzban sikeresen.
mi a különbség a sötét és világos színű dióbél között? a sötétebb számomra ízletesebb, de piaci értéke a világosnak jóval magasabb.
ha megpirítjuk a dióbelet száraz serpenyőben, konyharuha között a hártyavékony héj nagy része lemorzsolható, így szoktam csinálni dió”tejet”, szerintem a legjobb növényi tej. 🙂 Leforrázom kétszer annyi vízzel, egy éjszaka állni hagyom. Másnap leszűröm, újra felöntve kétszeres mennyiségű vízzel leturmixolom, és átszűröm. Teszek bele egy csipet sót, pici mézet. A megmaradt diómassza sütikhez felhasználható.
És a nagy, mindent megosztó kérdés: mérgező-e a diófa levele? Használható-e komposztba, mulcsozáshoz? Teremhet-e bármi a diófa alatt? De ez már egy másik poszt, így is hosszúra sikeredett, de a dió már csak ilyen, kimeríthetetlen téma, az egyik legsokoldalúbb gyümölcsünk.
