A tiszavirágért és a Tiszáért rajongom. 2021 nyarán  elhatároztam, én bizony látni akarom élőben a Tiszán a tiszavirágzást. Egyszerűnek tűnt elsőre, hogy majd elmegyek Tokajba, és a partról gyönyörködöm a kérészek táncában. Nos, hamar világossá vált, hogy ez nem ilyen magától értetődő. A tiszavirág nem jelenti be előre facebook eseményként, hogy hol és mikor kezdi meg a rajzást, máskülönben elsőként jelentkeznék be az összesre a környéken. Nagyjából be lehet lőni, hogy június közepe-vége, július eleje az az időszak, amikor ez a természeti esemény zajlik. Az éppen aktuális időjárás is meghatározó, valamint a leghivatalosabb oldalon érdemes tájékozódni nap mint nap, ez a Hortobágyi Nemzeti Park oldala, de vannak csoportok is, ahol megosztják, hogy éppen hol van rajzás. Többnyire a déli határon kezdődik, és vonul végig a Tiszán a keleti határig. Aztán érdemes keresni egy vérbeli Tisza-ismerőt is, aki naponta jár a folyónál. Mondjuk egy horgászt. Én is így tettem, egy pecás kollégámat kértem meg, ha van tippje, hogy hova és melyik nap menjek, akkor ne tartsa magában. Az ő javaslatára mentünk egy keddi napon a Tiszaberceli komp-kikötőbe. És egy fantasztikus főrajzásnak lehettünk szemtanúi a gyerekemmel. Annyira, de annyira akartam látni őket, hogy nemcsak láttam, de két kérész is kiválasztott engem, hogy rajtam alakuljanak át. Az egyiket sikerült is filmre vennem, amit legalább százszor megnéztem már. 
https://www.facebook.com/share/v/MRhHXJtR2bmixNWk/
Én pedig hálából a felejthetetlen élményért kiválasztottam őt és a Tiszát, hogy a konyhám falát díszítse. A videó elkészültekor még nem gondoltam erre egyáltalán. Sok éve tervezgettük, hogy felújítjuk a konyhát majd, valamikor, egy dologban voltam biztos: egyedi lesz a falicsempe. Vannak is hazánkban csempe manufaktúrák, keramikusok, írtam is néhánynak, amikor élesedett a konyha procedúra. Egyetlen válaszolt, a NES! Szerintem nem véletlenül éppen csak ő! 💚Ágnessel első perctől kezdve egy rugóra járt az agyunk, sok-sok e-mailt váltottunk, leírtam neki, hogy a modern és rusztikus stílus keveredés áll hozzám legközelebb, imádom a madarakat (daru, fecske, őszapó….), a tiszavirágot, és a gyógynövényekért egyenesen rajongok. Együtt találtuk ki, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Remek tanácsokat adott, hogy milyen NE legyen, ezúton is köszönöm a kritikát, nagyon-nagyon igaza volt! Az egyik tiszavirágos skicce (ami ráadásul az első terv volt!) járt a fejemben napokig, aztán egyszer csak bekattant, hogy milyen legyen. Mint egy látomás, lenyúltam a gyerek pasztellkrétáit (na jó, lehet, hogy tudat alatt eredetileg is magamnak vettem 🤭) úgyis ezer éve nem rajzoltam már, és gyorsan papírra vetettem a képet. Hogy mit szólt Miki? Csak legyintett, hogy a hippi felesége már megint hülyeségeken töri az agyát, egyáltalán, ezt komolyan gondolom, hogy ilyen színes lesz?!?! “Jó’van, csináld, gondolom, majd én felrakom” 😅 És ebből a kezdetleges firkából azonnal tudta Ágnes, hogy milyen kép van a fejemben, és pár hét múlva már küldte az elkészült remekműről a fotókat. Leesett az állam, szóhoz se jutottam, annyira tetszett a végeredmény! Természetesen személyesen mentünk el a csempékért és vettük át Miklósom neve napján. Mindenképp látni szerettem volna a művészt és a műhelyét! Fantasztikus élmény volt, Ágnes egy igazán lehengerlő egyéniség, a műhelye pedig olyan, mint egy veteményeskertben az üvegház, az elvetett magból megfelelő gondoskodás mellett kifejlődik a növény. Ugyanez történt itt is, a megálmodott ötletet elültette, életre keltette, odaadó munkával megalkotta a szépséges csempéket. Ezután jött a ~900 darabos puzzle kirakása. 😀 Mondhatnám, hogy egyszerű volt, de az egyszerű nem ez. 😀 Természetesen rákerestünk a mindentudó interneten, hogyan kell legyező (halpikkely) alakú csempét rakni, vagy angolul fish scale tiles-t. Nem sok találat akadt, így az sem volt egyértelmű, hogy kell-e a fugakereszt, vagy se, ha igen, hova rakjuk?! Végülis minimális kellett, csak a szegőléc fölé. Használtak a videókban vízmértéket is a vízszint érdekében, itt hangosan felröhögtünk, mert a vályogházban ez igazán ritka dolog, főleg a falon. Egy burkolómester biztos fogná a fejét, ha látná a végeredményt, ami jobban hasonlít egy domborműre, mint egy szakszerűen felragasztott csempefalra. De mi elégedettek vagyunk, ezt mi raktuk szívvel-lélekkel, a legjobb tudásunk szerint. 
A Tisza is pont ugyanilyen: kanyarog, hullámzik, szeszélyes, szabálytalan, girbe-gurba, csivirgős-csavargós, de mi így imádjuk. Mint az új falicsempe kompozíciónkat.