Krumpliból is meg lehet ezt csinálni, sőt, igazán villantós kaja lesz belőle. De most a csicsóka van a színen.

Kicsit tovább tart, mint az előző saláta, de megéri. Ez sem több félóránál, de tényleg. 

Sült császár imádóknak ajánlom ezt:

Tudniillik ez is egy demarkációs vonalra illő fogás, tudjátok, amikor az van, hogy Apa húsimádó, Anya zöldségimádó, a gyerek fényevő, ha a szalonnát lehet napnak nevezni. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy „ízlik, de nem kérek többet” elvek mentén étkezik, vagy tegnap még szerette, ma már utálja, holnap fel sem ismeri. 

Megevett belőle egyet a gyerek, csak annyit mondott „10-ből 6„ és „csak ennyi szalonnát sütöttél?”

Míg megsül a császár, megfőzöm a megsikált csicsókát sós vízben. Nem sok kell neki, amikor már bele tudom szúrni a villát két szalonna forgatás közben, éppen jó. Lapos tányérra szedve egy kis pohárral kb. 1 centi vastagságúra nyomom óvatosan. A szalonna sütés után visszamaradt zsiradékhoz adok még egy kicsi mangalicazsírt, ha kell, ropogósra sütöm. Azért a főzési idő alatt még van éppen 5-10 perc, amíg a fetát felkockázom, kirobogok a kertbe újhagymáért, aztán fejvesztve keresem a kaprot a fagyóban, és szomorúan veszem tudomásul, hogy az bizony elfogyott. Első kétségbeesés, majd „elmegyek az Aldiba! Miki, indítsd a kocsit” gondolat elhessegetése után újra kimegyek a kertbe, és vágok egy kis csokor kakukkfüvet, bezzeg ő elérhető egész télen, nem úgy a kapor! Sajnálatos! Egy kis tálba 1:1 arányban rakok citromlevet és olívaoalajat, és kikeverem az apróra vágott újhagymával és a lemorzsolt kakukkfűvel. Mire átforgatom benne a feta kockákat, pont meg is sül a császár, és a zúzott főtt csicsóka megsütésének az ideje következő. Tálalásnál csak semmi flanc. De lehetne. Tegnap volt. Nem pazarolunk.

1 adaghoz kell:

5 darabka csicsóka 

5 deka fetasajt

1 újhagyma zöldjével együtt 

2 evőkanál citromlé 

2 evőkanál olívaolaj 

1 evőkanál morzsolt, friss kakukkfű 

Egyszerűen nagyszerű!