Néztétek azt a sorozatot? Nekem kislánykoromból rémlik, rendkívül népszerű, olasz krimisorozat volt, de az igazán félelmetes zenéje jobban nyomot hagyott. Nem egy filmajánlót akarok írni most, de nem is nosztalgiáznék. Nos.
Ha létezik reinkarnáció, az én fiacskám minden bizonnyal tengerparton élt előző életében, és tengeri herkentyűket evett hallal. Néha egy kis halászlén, tonhalon és hekken kívül mi semmilyen úszó állatot nem fogyasztottunk, így ő sem. 5 éves koráig.
Történt egyszer, hogy a Sóstó partján, az olasz étterembe beültünk pizzát enni, mi mást. Egyszercsak megszólal a gyerek, hogy ugyan mondjam már meg, hogy mégis milyen ételt esznek a szomszéd asztalnál, mert neki az nagyon tetszik. Nos, az egy kagylós, paradicsomos spagetti volt, egész feketekagylóval. Teljes meggyőződéssel módosította az előzőleg kigondolt sonkás pizzáját, ő bizony kagylós tésztát fog kérni. Kicsit aggódva ugyan, de engedtünk a kérésnek, és megrendeltük neki a spaghetti alle vongole nevű fogást. Ami ezután történt, mérföldköve lett a gyerek étkezési szokásainak. Mire elővettem a telefonomat, hogy lefényképezzem, addigra az összes héjból kikapkodta a kagylókat, jóízűen megette, majd megkérdezte, hogy van-e még?
Azóta töretlen a tenger gyümölcsei utáni rajongása. De akármilyen hal is jöhet
Olyannyira, hogy időnként ravaszul rávesz, hogy itthon is főzzünk ezt-azt, ami korábban a tengerben úszkált. Mondhatnám, hogy simán megy a dolog, de akkor hazudnék. A garnélával már összebarátkoztunk, a kagylóval is, viszont a polip konyhámba törésének eddig sikerrel ellenálltam. Eddig. Ugyanis a minap rávett a gyerek, hogy vegyünk egy egész polipot. Egy teljes egészet. 8 csáppal. Amiken tapadókorongok vannak. Így lett egy mirelit Octopusunk. Ott figyelt a fagyasztóban jópár napja. Néha-néha elcsukló hangon jött a gyerek, hogy mikor csináljuk meg? Én meg mindig leráztam, hogy még nem találtam megfelelő receptet, blablabla. Ezt még párszor eljátszottam, aztán megunhatta, és a telefonom böngészőjét megnyitva egyszer csak egy polip recept várt. Értve a célzásból kivettem hát Tunyacsápot, hogy véget érjen hibernációja, és a gyerek tányérján landoljon lehetőleg ehető formában.
Ami ezután köetkezett, az a komfortzónámon kívül esett. Olyan messze volt, hogy csak egy aprócska pontnak látszott. A kiolvadt jószág sehogyan sem esett a kezemre, de még a vágódeszkáról is lelógott, én az oldalashoz szoktam, meg a tarja szeleteléséhez, és a csirkecomb filézéséhez, meg a zöldség kockázásához. De ez egy polip!!! Hívtam a gyereket, hogy te választottad, neked kell előkészíteni. Mivel google régi jó barátunk, ezért némi keresgélés után találtunk egy klassz videót, melyben egy séf prezentálja, hogyan is kell többek között a polipot konyhakésszé varázsolni. Szerintem megnéztük vagy négyszer. Legalább. Most nem mennék bele, hogy hol a feje, hol vannak a szemek, melyik részt kell levágni. Ami igazán említésre méltó, hogy a csőrszerű szájszervet olyan szakszerűen távolította el a gyerek, mintha egész életében ezt csinálta volna. Alig hittem a szememnek!
Végül egy hosszan, közepes hőfokon, kizárólag olívaolajban sülő receptet választottunk, flancos kifejezéssel konfitáltuk a feldarabolt polipot szemesbors, só, babérlevél, hagyma, és citromkarikák társaságában. Másfél óráig, fedő alatt vajpuha lett, és cirka 5 óra alatt el is tűnt a gyerek gyomrában a nyersen másfél kiló polip, amiből nagyjából 70 dkg készétel lett a végére. Aki egyébként fényevő. Kivéve, ha tenger gyümölcseiről van szó.
Első két körben még spagettivel ette, aztán már hidegen, magában. A kis tengerész.
