Az a legjobb a macskákban, hogy hihetetlenül viccesek. Persze nem azért, mert ők neked akarnak örömet okozni, egy frászkarikát. Zsigerből ilyenek, egyszerű szolgákként tekintenek ránk. Ennek ellenére miért is kedveljük a cilákat? Mert viccesek 😀 Már aki kedveli. Én sem szerettem őket mindig. Sőt, kifejezetten irritált a jelenlétük, a hideg rázott, ha hozzám dörgölőztek, a dorombolástól meg egyenesen ki lehetett kergetni a világból. Sosem felejtem el, az első diószedésem alkalmával meglátogatott a szomszédék tarka kölyökcicája. Nyilván ismerkedni akart, én meg folyton elhessegettem, arrébb mentem, de a kis macsek mindenhová követett, így feladva méltóságomat, fejvesztve bemenekültem a házba. El is gondolkodtam, hogy mi az istenért nem hagyott békén, és most már ez mindig így lesz??? Teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá. Annyira utáltam őket. Ahogy teltek az évek, megkedveltem őket, ma már kimondhatom, hogy szeretem a macskákat. Figyelemreméltó teljesítmény részemről. Hogy miért? Mint már írtam, én nagyon jót mulatok rajtuk, bármit is csinálnak. Kezdjük ott, hogy a mi macskáink 3 hónaposan kerültek hozzánk, és meggyőződésem, hogy Rumlit tekintik nevelőapjuknak. Ugyanis rengeteg kutyaszokást felvettek. A legviccesebb az “elesés”. Ha éppen az aznapi 9357. lépést tesszük az udvaron, és Bunyós/Bátor szeretne egy kis simogatást, akkor mindenhová követ, és miután kifigyelte a legvalószínűbb útvonalat, egy óvatlan pillanatban elénk kerülve hanyatt vágja magát a leghirtelenebb mozdulattal, ami lehetséges. Ezzel simogatást akar kicsikarni, ugyanúgy, mint Rumlika, ő is pont ugyanezt teszi. A különbség csupán annyi, hogy Rumlit 0-24-ben lehetne cirógatni, a macskáknál pedig 2- 57 másodperc áll rendelkezésre. Na most ugyanezt megcsinálják a lányok is, de ott 0 másodperc, mert amint hozzájuk érnénk, felpattannak, és elhúznak a búsba. A második legviccesebb az apportírozás. Rumlika (néha) szereti, hol egy fadarab, hol egy gumilabda a játék tárgya. Na most a macskák is beszállnak időnként, csak ők nem ismerik a szabályokat, annyit látnak, hogy Rumli fut-fut, mint az őrült a labda után, ők is futnak, de aztán a labdánál úrrá lesz rajtuk a tanácstalanság, hogy most mégis mi fenéért kellett ennyit futni, ennek az izének nincs is farka. Így a visszahozás elmarad, csak elnyúlnak és olyan fejjel nézik Rumli futkosását, hogy rá van írva az arcukra: “Ez de egy idióta….”
Az ásást is a kutyától tanulták, főleg a vankondtúrást szokták kiásni, nyakig a lyukban vannak. Ezek a macskák szinte sosem tiszták, úgy, mint az ebek, folyton hemperegnek a falevélben, fűrészporban, frissen vágott fűben.
De a non plus ultra a vízben fürdés. Télen a befagyott vizesedényben üldögélnek, kérdőn nézve ránk, hogy mi mégis mi a fenét bámulunk. 
Mindenhol ott vannak, ahol mi. Kivéve, amikor nem. Ez többnyire az alvás időszaka, olyankor a lehető leglehetetlenebb helyen bujdokolnak. Ott vannak, amikor bármit csinálok a kertben. Reggel, villanykapcsolás után 5 másodperccel már ott is ülnek a konyhaablakban. Várják a kaját, többnyire Miki eteti őket. Persze sosincs itt mind az öt, de a konzervdoboz megkocogtatása a hívó jel. Pár percen belül mindegyik megjelenik, így feltételezem, nem járnak el messzire. Ami biztos, hogy szemben a kukoricásba rendszeresen átjárnak. Néha ott üldögélnek, mint valami kivert kutya, néznek vissza ránk, a kis aljasok. Reggeli után már nem látni őket, nagyjából akkor kelnek, amikor hazaérünk, és ismét várják a kaját. Aztán ha eljött a sötét, akkor ninja üzemmódra kapcsolnak, bejárják a portát a sötétben osonva, hangtalanul futkosnak, másznak a fára. És hozzák élve/halva a zsákmányokat. 😀

A sztori a facebook oldalamon is olvasható