Mint azt már sokszor említettem, nálam a kertben nincs talajforgatás. A technológia tudományos hátterébe most nem mennék bele, egyre növekvő szakirodalma van, akit érdekel bátran nézzen utána. Tömören a lényege: nem ásózok. Hiszen akkor ledarálom a talaj oly sérülékeny élővilágát, ráadásul a legfelső, leginkább humuszban gazdag termőréteg kerül jóval lejjebb egy ásónyomnyira. De fura így leírva ez a szó. A természet évezredek alatt tökéletesített módszerei ma is működnek. A legjobb meggyőző érv számomra az volt, ahogyan ezek a leírások kezdődnek: hogyan működik az erdő, mező. Nézd csak meg, látsz valahol pucér talajt az érintetlen természetben? Amit éget a nap, megfagyott, szántás utáni hatalmas rögök, az esőtől megkeményedik és repedezetté válik, és az esőkben bővelkedő tavasszal csak jó sokára szikkad fel annyira, hogy rá lehessen menni egyáltalán. Ezzel szemben nálam simán sétafikáltam ma is a szikrázó napsütésben, sehol nincs sár, tervezgetem a szezont, az első vetni valót lassan meg is ejthetem, hiszen nagy kedvencem a fehér és a hagyományos mák, amit ha szilveszterkor vetnek el, szerencsét hoz, mondja a babona. Nos, ha szerencsét nem is, jó máktermést minden bizonnyal. Sőt, igazából a növényi hulladékot is mindenhol ott hagyom, veteményezésnél csak a szükséges részt gereblyézem el. Persze, hogy nem lesz szép, gondolom, elképzelted. Tényleg úgy néz ki, mint egy elhanyagolt porta, nem úgy, ahogyan az évtizedek óta kertészkedők szerint az etalon kertnek kinéznie kellene. Ágyásokba rendezett sorok, tökéletesen kiparcellázva, szóval tudjátok, mire gondolok. De én mindennek tudom, hol a helye, legalábbis legtöbbször. Vannak időnként meglepetések, pl. jééé, ide is ültettem karalábét? De szép nagyra nőttél! Vagy amikor nem jegyzem fel, hogy milyen magot vetettem az adott sorba, és az első gyomlálásnál csak találglatok, melyiket is kell kitépkednem. Nincs mindig sikerélmény, amit én csak az időhiánynak és a megfelelő ismeret hiányának tudok be. Igazából nem szoktam szomorkodni, ha egy-egy magvetés eredménytelen, vagy éppen a szüretnél történik valami váratlan, mondjuk legtöbbször az, hogy elmarad 😄 Mert nincs rá kapacitás, pedig tényleg igyekszek, de nem vagyok varázsló. Ezért is alakulnak mindig úgy a dolgok, hogy a legkevésbé igényes növények maradnak meg nálam, és lesz belőlük rengeteg. Nem véletlenül imádom is őket. A káoszért cserébe viszont sokkal egészségesebbek a növények, jóval kevesebb (öko) növényvédelemre van szükség, amire van, azt vegyszermentesen megoldható. Nyilván sosem lesz tanúsított biokertem, ahhoz sokkal szigorúbb előírásoknak kell megfelelni (a tévhitekkel ellentétben). De nem akarok vitát szítani természetesen, mert ez a téma eléggé megosztó. Amit úgy vélek, az ismeretek hiányára vezethető. Mint minden vitát generáló téma. Nekem ez egy hobbi, amihez rengeteget tanulok, és a végterméke ehető/cserélhető ehetőre. 
Nos, amiért írtam most, az a mai kertkörkép: a lestyánt és snidlinget leszámítva minden fűszernövényem használható állapotban van. A borsmentából meglepően sok van, az idei újonc marokkói menta is zöldell, de ami mindent visz, az a majoranna. Egyszerűen fantasztikus! Továbbá tudnék szedni a citromfűből, szurokfűből is. Természetesen a télálló fűszerek is gyönyörűek, dúsak: rozmaring, kerti izsóp, zsálya (mondjuk a nyári állapotához képest jóval ritkább), a többféle kakukkfű. Zöldségfélék közül még tudnék szedni mini brokkolirózsákat, céklát, zellert, vörös mángoldot, petrezselyemzöldet, és van még pár mini karalábé, ami húslevesbe, zöldségalaplébe tökéletes lehet. És a csicsókából is van dögivel. 
Nő gomba is kertben, sajnos egyáltalán nem értek hozzá, így még ujjal sem mernék hozzájuk nyúlni. A képek még november elején készültek, ha valaki felismeri őket, köszönöm, ha megírja. Mára már eltűntek különben. 
Ma Cakkosfülű Szilvia őmacskája volt a kísérőm, udvarolt nekem, dörgölődzött, simogatást követelve élvezte a napsütést. Mivel ritka alkalom ez, engedtem a csábításnak, szétsimogattam, kihasználtam a helyzetet, úgysem lehet majd hozzáérni hetekig.