Tudjátok, van az az érzés, amikor találkozol egy régi ismerőssel, és úgy tudtok beszélgetni 5-10-20 év után, mintha nem is telt volna el ilyen sok idő. Vagy mintha csak egy hete találkoztatok volna utoljára. Főleg ha még középiskolai osztálytárs is volt az illető.
Ezt az érzést a nyáron 7-szeresen átéltem. 😍🤩
Ahova én jártam, az az intézmény abban a konkrét valójában már nem is létezik. Nagykállóban a Budai Nagy Antal Szakközépiskola átalakult, és egy másik épületben működik évek óta. 
Mi voltunk az 1999-ben kezdett közgazdasági osztály, 23 fővel. Tudom-tudom, sokan egyáltalán nem emlékeznek szívesen az iskolás évekre, de szerencsére legalább ugyanennyien kellemes emlékként őrzik, és az osztálytalálkozókra is eljárnak. Főleg, ha van is aki megszervezi…. Mint nálunk én. 😁 Idén gondoltam egy nagyot, és a szokásos 2-3 órás éttermi vacsora helyett vízitúrával, tárcsán sütős, ottalvós összejövetelt terveztem meg. Nem mondom, hogy nem izgultam, mikor megosztottam ezt a többiekkel. Feszülten vártam a reakciókat, hogy vajon ki mit szól. Legnagyobb meglepetésemre benne volt a többség. Aztán ahogyan az szokott lenni, a kezdeti lelkesedés alábbhagyásával végül 8-an vettünk részt, plusz az osztályfőnökünk és a férjei.
Evezőlapátot 7-en ragadtunk.
Kettőnknek volt csak ilyen irányú tapasztalata, a többiek halált megvető bátorsággal szánták rá magukat. 😅 A félelem csak fokozódott a közel 20 perces stand up-szerű oktatás alatt, a túravezető mindenféle lehetséges opciót felsorakoztatott fantasztikus előadással, és kellő humorral. Miközben egyre inkább fehéredtek az arcok, azonnal ajánlottam, hogy innunk kell egy bátorító pálinkát indulás előtt, hátha segít. Van, akin csak rontott, mint később kiderült ….A 3 fős főzős csapat kéjes vigyorral az arcán figyelte az oktatást, majd minket, választva a vízitúra és a gasztronómia között kezdte el sütni a szalonnát és rántottát a tárcsán. 
A buszra szállva már nem volt visszaút.
A vízre szálláskor 3 kenuval indultunk, az előttünk lévő csapat rekordot döntve azonnal vízbe borult. Még ekkor nem is sejtettük, de egy másik hajóval együtt ők voltak a túra ügyeletes bajkeverői. Olykor vicces, olykor félelmetes, egyáltalán nem szomjas társaság kis híján minket is felborított, csak az irányítónk (aki elől ül a hajóban) éles eszének,és üveg pálinkájának hála nem borultunk az Öreg-Túrba. Nemhiába, a pálinka tárgyalási alap.
A közelmúlt viharai igazán kalandos akadálypályává varázsolták ezt az egyedülálló vízi világot. Számtalan bedőlt fa, víz alatt rejtőzkődő törzsek tarkították a kanyargós Öreg-Túrt. Szerencsére egyik hajónk sem borult bele a vízbe a 12 fkm-es vízitúrán, (egyeseknek 20 fkm), mindannyian sikerrel vettük az akadályokat, nehezebb esetekben segítettek a túravezetők.
A túra után a sebekkel, pókhálóval, faágacskákkal a hajban, izomlázat sejtető érzéssel, helyenként pirult bőrrel tértünk vissza a kempingbe, ahol a többiek friss lapcsánkával vártak! Éjszakába nyúlóan beszélgettünk,megdöbbentő titkokra derült fény még az iskolás évekből, előkerült az emlékkönyvünk is, amely a 4 év képeit, eseményeit tartalmazza. Rengeteget nevettünk, a nosztalgia mellett megosztottuk egymással bizalmas dolgainkat is, és rájöttünk, a külsőt leszámítva mindenki ugyanolyan, mint 20 éve!